tudod, azon gondolkodtam, milyen lenne, ha véletlen összefutnánk ott. elképzeltem milyen lenne a tökéletes beszélgetésünk, amiben elhívsz kávézni. mintha bármikor is eszedbe jutott volna ilyesmi amíg még jóban voltunk. tudod, a remény hal meg utoljára. aztán tessék, csak kérni kellett, és te ott voltál. először nem hittem a szememnek. gondolom valaki odafent baromi jól szórakozik rajtam. mármint másképp ez eléggé kevés eséllyel történt volna meg. de tényleg.  szóval ott voltál, én pedig alig éreztem valamit. igazán jó jel, nem gondolod? azért reménykedtem, hisz ismersz. tudod, hogy majd úgy lesz, ahogy képzeltem. majd odajössz és beszédbe elegyedsz velem, de miért is áltattam magam. butaság. hisz én is ismerlek téged.
hazafelé menet ezen pörgött az agyam, és meg kellett állapítanom, tényleg hülye vagyok. csak az a reményfoszlány,  az ne lenne ott. mindig újabb és újabb dolgokat kitalálva, szebb és szebb végeket ennek a számomra igen csak hosszúra nyúló történetnek....