álom

Álmomban beszélgettünk. Mosolyogtál rám, csillogott a szemed, és én elképedtem a látványtól. Szerettem volna ott ragadni örökre. Aztán közelebb húzódtál, és én is, míg már olyan közel álltunk egymáshoz, hogy csak akarni kellett volna. Az a huncut kis vigyor, ami átfutott az arcodon, amikor rám néztél... Én pedig elvörösödtem,  de mégis természetes volt, hogy a testünk egymáshoz ér. Egy pillanat volt hátra addig, amíg megcsókolsz, és én már semmi másra nem tudtam gondolni, csak erre. Aztán valami furcsa zörej, és én már ébren is voltam. Az ébresztőt lekapcsolva nyitott szemmel azon gondolkodtam, vajon miért ilyen kegyetlen a valóság. Éreztem, hogy nem kell sok, és sírok, aztán lehunytam a szemem és próbáltam visszamenekülni az álomvilágba. De nem tudtam megint ott lenni, ahol azelőtt. Te pedig fájdalmasan távolinak tűntél.

"De az volt, Minden fájdalmas valóságában álom volt. És sohasem lesz igazi, mert te meg én sohasem lehetünk mi, a szemedben..."