tudat

A tökéletes másolataid, csak lányban. Rémesen ijesztő a genetika. Pontosan olyanok, mint te. Hogy lehetséges ez? Látni rajtatok, hogy testvérek vagytok. Hihetetlenül megalázó volt. Rám néztek mind a ketten. Tudod mi volt a szemükben és az arcukon? Megvetés, sajnálat, kíváncsiság és leplezetlen értetlenség. Tudtam, hogy tisztában vannak vele, szerelmes voltam beléd. Borzasztó érzés volt. Én voltam szerencsétlen lány, aki hiába reménykedett, mert nem lehetett veled. Rosszul voltam belül, őrlődtem, féltem, sírtam, de kívül mosolyogtam, nevetem és csillogott a szemem. Lássák milyen is vagyok én. Tudják meg, mennyire jól vagyok, és élvezem az életet. De mégis. Odabent összetörtem ezer meg ezer darabra, és nem volt ott senki, akivel beszélhettem volna. Ez bántott a legjobban. A hiány. Egy megértő barát hiánya... Aztán elindultam kifelé, és gy utolsó pillantást vetettem feléjük. Ők pedig néztek rám. És akkor fellobbant bennem az önérzet. Rájöttem, hogy igenis egy igazán vonzó, kedves, vicces, okos és mindenképpen gyönyörű lány vagyok. S, bár kissé rossz volt belegondolni, tudtam, hogy tökéletes lettem volna neked, sőt, tökéletesek lettünk volna együtt. Azt éreztem, hogy igenis te veszítettél azzal, hogy nem kellettem neked, nem pedig én.
S most tudom, hogy bármennyire hiszlek tökéletesnek, tudom, hogy nem vagy az. Tudod miért? Mert munkaköri leírás szeretned engem, csak ekkor lehetsz tökéletes. Addig pedig, ameddig nem teszel így, csak egy túlértékelt srác vagy. Meg hülye. Mert nem kellettem. Bocsáss meg, de ez az igazság.